A PULMOTRAINER® használata
– Fogja kezébe a készüléket. A PULMOTRAINER® bármely testhelyzetben és szögben hatékonyan használható.
– Lazítsa el hasi izomzatát, az orrán át vegyen egy mély lélegzetet, belégzés végén rövid időre tartsa vissza lélegzetét, majd vegye szájába a csutorát, és a készüléken át lélegezzen ki olyan mértékben, hogy a kilégzésnél érezze mellkasában a levegő ”rezgését”.
– A kilégzés ne legyen gyors, ellenkezőleg tartson olyan hosszú ideig a rezgéssel, ameddig csak lehet.
– A légzés üteme legyen a megszokott, nyugalmi légzés, semmi esetre sem gyors kapkodó.
– A PULMOTRAINER® használata akkor hatásos, ha fújásakor erős vibrációt érez a mellkasában. Ennek elérése érdekében, a pipa oldalán lévő skálát állítsa be az Ön számára megfelelő állásba. Az állás erősségét és ezzel egyidejűleg a levegő befújási mennyiségének nagyságát , egy emelkedő méretű skála mutatja. Kezdetben a kisebb, majd később a nagyobb állásba helyezze.
-Az első napokban naponta, egyenletes időközökben háromszor, legfeljebb négyszer 5-5 percig használja, majd alkalmanként hét-nyolc percig.
-A harmadik nap után, fokozatosan emelkedve érje el a három-négyszer 11-12 perces használatot.
-Tartós, jó eredményt csak 10-15 napig tartó rendszeres használat eredményez.
A készülék éveken keresztül – a szükségnek megfelelően – minden káros mellékhatás nélkül használható. Különösen fontos rendszeres használata a tavasz és őszi hónapokban.
Ha rendszeresen használja a PULMOTRAINER® készüléket, jobb lesz a közérzete, nő a tüdőkapacitása.
A PULMOTRAINER® részei:
– felső kupak szellőző hornyokkal
– mértani test (speciális golyó) NEM BONTHATÓ!
– ház, (ház, és az ún. csutora, mely formailag az ember szájnyílásához méretezett) valamint a szelepegység és a menetes állító szerkezet, amely két darabból áll, melyek NEM BONTHATÓK!
– zárt alsó kupak, szellőző hornyok nélkül
Használata egyszerű, elődeitől eltérően nem érzékeny a használat közbeni
elmozdulásokra. A használónak nem kell bajlódnia a helyes használati szög beállításával. A használat közben is állítható a működtetéshez szükséges befújt levegő mennyisége és annak erőssége. Levegőkifúvás hatására a speciális kialakítású mértani test amplitúdós mozgása időközi légzárást, ill. légáramlást biztosít. Ez a vibráció segít fellazítani a gyógyszerrel hatékonyan már nem eltávolítható letapadt váladékot, valamint a tüdő dresszírozását.
Tisztítás, fertőtlenítés:
Öblítés, áztatás
Csavarjuk le a készülék alsó, felső kupakját és vegyük ki a golyót. A készülék tovább nem bontható!
20 db Neomagnol tablettát 1 liter vízben oldjunk fel, majd az alkatrészeket 1-2 óráig áztassuk.
A tisztítás után az alkatrészeket folyó, meleg víz segítségével többször, alaposan öblítsük le, majd szárítsuk meg.
Figyelem!
A készülék forralással történő fertőtlenítését kérjük mellőzni.
Gyártó: MedCare Kft.
Budapest, Építész utca 8-12.
1116
T:+ 36 30 650 3520
info@medcareltd.com
www.medcareltd.hu
shop.medcareltd.com